Műszaki vizsga kisokos (2.rész) – Milyen hibák esetén bukik meg az autó?

Mikor sikeres a műszaki vizsga, milyen hibák esetén bukik meg az autó?

A műszaki vizsga során felmerülő hibákat 2018 májusa óta súlyosságuk szerint három különböző kategóriába sorolják:

Kisebb hibák

Ide tartoznak a jármű biztonságát vagy a környezetterhelést jelentősen nem befolyásoló kisebb hiányosságok, valamint az előírásoktól való kisebb eltérések. Kisebb hibának számít például a deformálódott ablaktörlőlapát, vagy ha a fékfolyadék szintje kissé a minimum alatt van.

Egy-egy ilyen típusú kisebb hiba miatt még a gépjármű megkapja a műszaki vizsga érvényességének a meghosszabbítását.

Komoly hibák

Ebben a kategóriában azokat a hiányosságokat találjuk, amelyek jelentősen befolyásolják a jármű biztonságát, a többi közlekedőt, illetve a környezetterhelést, vagy jelentős eltérést jelentenek az előírttól. Komoly hiba például a bizonytalanul rögzített rendszámtábla, vagy a túlságosan kopott fékdob, illetve féktárcsa.

Komoly hiba esetén két hónap műszaki érvényességet kap a gépjármű. Ebben az esetben két hónap áll rendelkezésére a gépjármű tulajdonosának a javításra, amelynek lejártával igazolnia kell, hogy a hiba elhárításra került. Ennek van egy újabb költsége, mivel újra vizsgáztatni kell az autót, így újra ki kell fizetni a hatósági díjat is.

Veszélyes hibák

Ezek a hibák közvetlen és azonnali veszélyt jelentenek a közlekedés biztonságára vagy olyan mértékben terhelik a környezetet, illetve térnek el az előírásoktól, hogy a jármű nem vehet részt a forgalomban. Veszélyes hibák esetén tehát a jármű nem megy át a műszaki vizsgán.

Ide tartoznak egyebek mellett a jármű hiányzó vagy olvashatatlan okmányai, vagy a túl nagy holtjátékkal rendelkező fékpedál.

A műszaki vizsga eredménye

Amennyiben egy gépjármű nem megy át a műszaki vizsgán, mert olyan súlyos hibát találnak a vizsgáztatás során, akkor a gépjármű forgalmi engedélyét a vizsga napjával azonnali hatállyal bevonják és amíg a hibát ki nem javítják, addig a gépjárművel nem lehet közlekedni a forgalomban.

Azt is fontos tudni, hogy ha a gépjármű nem megy át a műszaki vizsgán, a hatósági vizsgadíjat akkor is kötelező kifizetnie a tulajdonosnak, nem csak a sikeres vizsga esetében.

Műszaki vizsga kisokos (1.rész) – A műszaki vizsga folyamata

A műszaki vizsga menete

Szervizünk fő egyik fő profilja a műszaki vizsgáztatás.

Tocek kollégánk ad egy rövid betekintést arról, hogy hogy zajlik a műszaki vizsga.

Okmányellenőrzés

Először az okmányok ellenőrzése történik, illetve megnézzük, hogy az a jármű érkezett-e be ténylegesen, amelynek a papírjait látjuk. Forgalmi engedélyből ellenőrizzük a motorszámot, ellenőrizzük a szélvédő azonosító jeleit. Ellenőrizzük azt is, hogy van-e érvényes biztosítás az autón.

Ezután jöhet a vizsgálat:

Előszőr körbe nézzük az autót, kívül-belül, alul-felül, regisztráljuk az esztétikai hibákat, a tükrök, üvegek állapotát, az esetleges korróziót.

Általában az alsó átvizsgálással indul a szemrevételezés

A vizsgálatot emelőberendezés segítségével végezzük, a vizsgálat során megemeljük a gépkocsit. A műszaki vizsga során a legfontosabb, hogy a gömbfejek ne lógjanak, és a futómű gumialkatrészei ne legyenek kiszakadva, elhasználódva. A vizsgálat keretében minden gömbfejet, gumiszilentet, porvédő gumit ellenőrzünk.

Kipufogórendszer vizsgálata

Fontos, hogy a kipufogórendszer ne legyen nagyon korrodált, és nem szivároghat a kipufogógáz. Ha lyukas vagy kifúj a kipufogó, akkor a műszaki vizsga bukással végződik.

veresauto-muszaki-vizsga-fenyezes-lakatosmunka-karrendezes-blog-22-muszaki-vizsga

Üzemanyag, hűtőrendszer és motorolaj vizsgálata

A folyadékszintek megfelelőek legyenek, fontos a szivárgásmentesség, pl. olajfolyás. Minimális mértékű olajpára megengedett, azonban erős folyás, szivárgás nem.

A szélvédő állapota

Az első szélvédőn nem lehet repedés – még egy egészen kicsi sem. Kőfelverődés megléte is csak abban az esetben elfogadható a műszaki vizsga során, ha az javítva van. A gépjármű üvegeinek fóliázásával kapcsolatban az előírás, hogy a B oszlop előtt az ablakoknak minimum 70%-os fényáteresztő képességgel kell rendelkezniük. Csak jóváhagyással rendelkező fólia megengedett.

Felületi horpadások, sérülések

A gépkocsinak esztétikailag is megfelelő állapotban kell lennie a műszaki vizsga alatt, egyetlen elem sem lehet sérült a gépkocsin. Természetesen nem horzsolásokról vagy kisebb horpadásokról van szó, hanem karambolból, ütközésből származó nagyobb sérülésekről.

Korrózió

A gépkocsin nem lehet olyan korrózió, amit kisebb erőhatással át lehet lyukasztani.

Ülések, biztonsági övek, légzsákok

Az ülések nem lóghatnak, nem mozoghatnak, a biztonsági öveknek, légzsákoknak sértetlennek, működőképeseknek kell lenniük. Nem lehet hibajelzés a műszerfalon.

Világító, fény- és hangjelző berendezések

A műszaki vizsga folyamán minden lámpának működnie kell, ami a gépkocsira van szerelve, tehát ha van ködlámpa, akkor annak is. A kürt szóljon, az ablakmosó, ablaktörlő működjön. Fontos, hogy az ablaktörlő lapátok a szélvédőket tisztán tudják tartani. Az indexek sárga fénnyel villogjanak.

Műszerek, visszajelzők

Gyújtás ráadásakor minden jelzőfény felgyullad, majd kialszik. A kilométeróra működőképes kell legyen.

Gumiabroncsok és felni

A gumik nem lehetnek kopottak. A bordák mélysége haladja meg az 1,6 mm-t. A gumi méreteknek minden keréken azonosnak kell lennie. A gumiabroncsok és keréktárcsák csak a gépkocsi gyártója által megengedett méretűek lehetnek.

Kötelező kiegészítők

Kötelező felszerelés az egészségügyi csomag érvényes szavatossággal és az elakadásjelző háromszög.

veresauto-muszaki-vizsga-fenyezes-lakatosmunka-karrendezes-blog-37-muszaki-vizsgaVonóberendezés

Ellenőrizzük, hogy ne legyen rajta sérülés, továbbá a levehető vonófej legyen a járműben, a vonóhorog műszerfali visszajelzésnek működnie kell.
Pótlámpával ellenőrizzük, hogy működik-e az elektromos csatlakozó aljzat.

Ezután következnek a műszeres mérések.

Rázópados vizsgálat

A rázópados ellenőrzés lehetőséget ad arra, hogy olyan helyzetben is megvizsgáljuk a jármű futóművét, amikor az igazán nagy terhelést kap. Így olyan hibákra is fény derülhet, amelyet egy álló helyzetben, vagy emelőn lévő autónál nem lehet észrevenni.

Műszeres lengéscsillapító mérés

Számítógépes diagnosztikai padon bevizsgáljuk lengéscsillapítóinak hatásfokát. A műszer kerekenként megmozgatja és leméri a csillapítás idejét és amplitúdójá, azaz, hogy a kritikus frekvenciánál a jármű súlyának hány %-a marad az úton.


Műszeres fékmérés

A fék a gépjármű egyik legfontosabb biztonsági berendezése. Ahhoz, hogy a mozgó járművet biztonságosan megállítsuk, hatásosan működő, tökéletes műszaki állapotú fékre van szükségünk. 

Az ellenőrzés során a járművet egy számítógépes fékpadra helyezzük, ennek segítségével kapunk pontos eredményt a fékek állapotáról


E
misszió mérés – környezetvédelmi felülvizsgálat

A járművek öregedésének a következménye a csökkenő teljesítmény és a megnövekedett fogyasztás mellett a károsanyag-kibocsátás. Fontos, hogy autója káros anyag kibocsátása megfelelő értéken maradjon, mert ezzel nem csak a környezetünket óvjuk, hanem így üzemanyag fogyasztás, és járművünk teljesítménye is optimálisabb lesz.

Üzemanyagtól függően különböző emisszió mérő berendezést használunk, amelyek jelzik azokat a károsanyagokat, amelyek meghatározzák az emisszió értékét.


Fényszóró vizsgálat

Fényszóró beállítását az erre alkalmas műszer segítségével ellenőrizzük. A műszerrel ellenőrizhetjük, hogy a világos-sötét határvonal a törvényalkotó által előírt értéken van-e. Ezzel biztosítható, hogy a fényszóró az utat optimálisan világítsa meg anélkül, hogy a szembejövőt vagy az elöl haladó forgalmat vakítaná.

Adminisztráció

A végén következik az adminisztráció. A hatósági programba rögzítjük az adatokat és a vizsgáztatás eredményét. A program online kapcsolatban áll a közlekedési hatóság szervereivel, így az adatok automatikusan átkerülnek.

A hatóságnak joga van a vizsga eredményeit személyesen is ellenőrizni. Ez esetben sajnos a tulajdonosnak meg kell várnia, amíg a helyi ellenőrzést végző szakemberek a vizsgahelyszínre érkezenek és ott az ellenőrzést elvégzik.

Műszaki vizsgára időpontkérés

Lépjen velünk kapcsolatba és kérjen időpontot műszaki vizsgára. Jellemzően két munkanapon belül fogadni tudjuk. Sürgős esetben telefonáljon!